Tévé hírek
A Konyhafőnök versenyzői már a célegyenesben vannak, de a főnyereményt csak egyikük viheti majd haza. A kieső hálásan hagyta el a konyhát: nemcsak rengeteg tudással, de élményekkel is gazdagodott.
Sárközi Ákos és Rácz Jenő kiosztották a séfkabátokat legerősebb versenyzőiknek, utána pedig kezdődhetett is a kihívások sora, hogy a legjobb hat hobbiszakácsot még inkább próbára tehessék.
A zsűri kíváncsi volt rá, hogy Kettel-Fülöp Flóra összesen hány percig hátráltatta Horváth Gerit a főzés során, a fiú és Fördős Zé azonban nem értettek egyet a kérdésben. Geri viselkedését látva a zsűri arra a következtetésre jutott,…
„Próbáltam zavarni mindenben” – Horváth Gerit hiába hátráltatták, visszavágott Kettel-Fülöp Flórának
Kettel-Fülöp Flóra a hátrányát Horváth Geri ellen használta fel, így bármikor kiállíthatta az ellenfelét. Geri azonban nem hagyta magát, és igyekezett minél inkább Flóra idegeire menni, miközben alternatív megoldásokat keresett az…
Sárközi Ákos egy katéternek látszó csövet vett elő a pult alól, és egy új technikát mutatott meg a versenyzőknek a habok készítésére. Míg sokan döbbenten álltak, Kurta Zsuzsa eltökélte, hogy ellesi a módszert példaképétől.
Rácz Jenő seperc alatt dobott össze egy kávés fagyit A Konyhafőnök stúdiójában, a versenyzők pedig szájtátva nézték, ahogy a séf rutinos mozdulatokkal szelídítette meg a veszélyes adalékanyagot. Fontos: otthon senki se próbálja ki,…
Rácz Jenő és Sárközi Ákos igyekeztek elmagyarázni a versenyzőknek a kiállított tányérokon látható különleges elemek elkészítési módját, de néhány versenyző esetében süket fülekre találtak. Nagy Dani úgy vélte, hogy egy másik bolygóról…
Nagy Dani feszülten várta a visszajelzéseket a tányérjára, miután a mártását az utolsó pillanatig javítgatnia kellett. Bár ez az elem még éppen átcsusszant a zsűri rostáján, a brokkoliból készült elemek feladták a leckét a zsűrinek,…
Horváth Geri szeme előtt eddig a köpeny… kötény, jobban mondva a séfkabát megszerzése lebegett, a céljai azonban itt nem érnek véget: a Street Kitchen stúdiójába is szívesen visszatérne. Nem bízta a véletlenre a dolgot, be is avatta…
Számtalan akadály, hátráltatás, megannyi előny és sikerélmény után A Konyhafőnök jubileumi évadának döntősei átvehették a séfkabátokat, amiért mindeddig dolgoztak. A versenyzők a bennük kavargó érzelmek mellett a motivációikról és…
Gepárddal, oroszlánnal, pumával videózták.
Visszament a kaszinóhoz, ahonnan kidobták.
49 évesen is jó formában van.
50 évesen jelent meg az OnlyFansen.
Simán elmennénk mellette az utcán.
Ő lenne a legmegosztóbb versenyző a Konyhafőnökben? Igazi népharag zúdult a kommentszekcióban Kettel-Fülöp Flórára az elmúlt napokban. A Konyhafőnök versenyzője karakán és határozott egyéniség, aki erős kézzel irányítja csapatát,…
Balogh Levente lova, Flying AquAngel megvásárlását nem bízta a véletlenre. Egy dublini árverésen, több szakember segítségével választotta ki, majd 18 és fél millió forintért csapott le rá. Hamar kiderült, hogy jól döntött. Levente…
Gesztesi Károly szerette volna az egész Bibliát hangoskönyvként kiadni, de halála közbeszólt és már nem fejezhette be életének egyik legfőbb művét. Gesztesi Károly 2016-ban tért meg és a Biblia, valamint a hit segítségével küzdött…
Vető Judit 14 éve él az olasz Lignanoban, ahová magyarok tízezrei járnak nyaralni. Judit Kaposvárról költözött ide – már gyerekkorában megszerette ezt a helyet, mivel ő is sokat járt ide. Magyarországon egy irodai, vezetői állást…
A Fókusz egy kis játékra invitálta Voksán Virágot és párját, Valentényi Lászlót. A feladatuk az volt, hogy eldöntsék, kire igazak az állítások. A videóból kiderül, hogy ki mondta ki először a másiknak, hogy szereti, ki hordja a nadrágot,…
Trokán Nóri féltestvére, Elektra teljes titokban döntött úgy, hogy benevez a The Voice tehetségkutatóba, a rá nehezedő stressz miatt viszont nem énekelt úgy, ahogy tudna, így senki nem fordult meg az előadása alatt – ez azt jelenti,…
"A fűző annyira szoros, hogy besz*rok" - mondta.
Elesett, eltörte a csípőjét és a combcsontját.
Döbbenetes állítások hangzottak el.
Valami nem stimmel az új fotóján.
Egyre nagyobb a feszültség a TV2 műsorában.
16:50
Nemzeti Sport
Tévé
Egy fordulóval a zárás előtt megnyerte a ralikrossz országos bajnoki címet a legmagasabb, Supercar kategóriában Benyó Máté, a Korda Racing versenyzője.
Eldőlt, mehet-e tovább az élő show-ba.
Egyenként 7-7 kilósak a mellei.
A Reggeli műsorvezetője elárulta, Tihanyi Peti inspirálta, aki sokat jár úszni. Szabados Ági már a második úszóedzésére megy, ugyanis azt mondja, sosem késő elkezdeni valami újat. Bár Ági kiskorában nem mehetett a medencébe ekcémája…
A Japán Nagydíjon aratott győzelmével Max Verstappen Michael Schumacher újabb csúcsát adta át a múltnak.
The post F1: Verstappen már ebben is jobb Schumachernél first appeared on Vezess.
Nagy dobásra készül a TV2 sportcsatornája.
Először repültek a hármas ikrekkel.
Egyre jobban elfajul a családi viszály.
A nemzetközi sajtó a szingapúri kisiklás után ismét Max Verstappent és a már világbajnok Red Bullt dicsérte a Japán Nagydíj másnapján.
The post F1: Verstappen a császár, a bosszúja könyörtelen first appeared on Vezess.
Több százszor megbüntették már.
Az énekesnő már 26 éve házas, a Reggeli műsorvezetői pedig feltették neki az elkerülhetetlen kérdést: mi a hosszú házasság titka? Soma két egyszerűnek tűnő dolgot emelt ki, szerinte az elköteleződés és autonómia adja a jó párkapcsolat…
Azonnal műteni kellett, több csontja eltört.
Konkoly Ági, a Lélekóra alapítója úgy gondolja, hogy minden kezdeményezés, ami egy kicsit is tud segíteni abban, hogy a nők jobban érezzék magukat, fontos lehet. Persze Ági nem csak az önismereti tréningekről mesélt, hanem arról is,…
Olyan, mintha el sem kezdtük volna és máris a nyolcadik évadot készítjük – mondta a Reggeliben Kerekes József színész, szinkronszínész A mi kis falunk legújabb évadáról. A hangulatra nem lehet panasz, emelte ki, néha fárasztó ugyan,…
Rögtön két részt láthatnak a nézők.
Kálmán Gábor és Horváth Oszkár, a Connectini megálmodói elnyerték Balogh Levente bizalmát, aki a befektetés után ismét találkozott a vállalkozókkal. „Becsületes üzletemberek vagytok, bízok a tudásotokban” – mondta Levente, aki kifejezetten…
Zsámboki Judit, azaz Fóliás Juci a vállalkozása fejlesztéséhez 50 millió forintot kért a Cápéktól 8%-os tulajdonrészért. Végül Moldován András csapott le az ajánlatra, majd a pitch után négyszemközt is találkozott Judittal. „Engem…