Sport hírek
Aztán pislognak és hüppögnek, amikor a sajátjuktól eltérő, normális álláspontot képviselő válasszal találják szembe magukat.
Pénteken kezdik árulni a jegyeket a magyar labdarúgó-válogatott litvániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére.
A 193 centis játékos legkorábban 2025-ben mutatkozhat be a Premier League-ben.
Egy írországi versenyen rajta kívül mindenki más kapott érmet. A család szerint a szövetség sem kezelte megfelelően az ügyet, ami rendszerszintű rasszizmusra utal.
Persze a tiltásnak a közeljövőben vége lehet.
21:50
Nemzeti Sport
Sport
Lapunk főszerkesztője lesz az idén húszéves Belvárosi Polgári Szalon vendége kedden 18 órától. Az V. kerületi Cukor utcában működő szalon – amelynek közösségét múlt pénteken köszöntötte fel Orbán Viktor miniszterelnök az évforduló…
22:00
Nemzeti Sport
Sport
A szaúdi Al-Khaleej kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását a 37 éves Petar Nenadics, aki idén februárban viharos körülmények között távozott a Veszprémtől – jelentette be hétfőn az arab klub a közösségi oldalán.
21:21
Magyar Nemzet
Sport
A brazil Dodo megsérült, a lilák védője kihagyja a magyar bajnok elleni Konferencialiga-csoportmeccset.
21:50
Nemzeti Sport
Sport
Hanusz Egon csapata, a TVB Stuttgart házigazdaként 31–29-re kikapott a VfL Gummersbachtól a német férfi kézilabda-bajnokság hétfői játéknapján.
Az amszterdami klub nem ért egyet a holland szövetség döntésével.
21:10
Nemzeti Sport
Sport
A 2023–24-es idény férfi vízilabda ob I-es menetrendje, eredményei, az alapszakasz állása.
Úgy tűnik, a brazil játékosnak a teljes szezont ki kell hagynia.
20:50
Nemzeti Sport
Sport
Vasárnap súlyos sérülést szenvedett Dodo, a Fiorentina brazil védője, aki így biztosan kihagyja a Ferencváros elleni csoportmérkőzéseket a labdarúgó Konferencia-ligában.
21:10
Nemzeti Sport
Sport
Vasárnap súlyos sérülést szenvedett Dodo, a Fiorentina brazil védője, aki így biztosan kihagyja a Ferencváros elleni csoportmérkőzéseket a labdarúgó Európa-konferencialigában.
Megtudtuk: az új rendszerben a ténylegesen meccsre járó szurkolók kapnak elővásárlási lehetőséget.
Klara Buntic nem érti, hogy történhetett meg ez és retteg a bosszútól.
The post Szabadon engedték a feleségét brutálisan összeverő egykori szegedi kézist first appeared on 24.hu.
20:00
Magyar Nemzet
Sport
Pénteken kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott litvániai Eb-selejtező mérkőzésére.
19:40
BorsOnline
Sport
Taylor Swiftre rátalált a szerelem: NFL-sztárral jár.
A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő dolgot tett a West Ham United elleni rangadón.
19:41
Nemzeti Sport
Sport
A Jóna Bernadett, Rosta Márton duó a huszadik, míg a Tömör-Tones Petra, Hegyi Norbert kettős a 22. helyen zárt hétfőn a vegyes párosok trap versenyszámában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs koronglövő Európa-bajnokságon.
A 22 fős magyar válogatott 3 éremmel, 2 olimpiai kvótával, valamint 33 győzelemmel és 27 vereséggel zárt a belgrádi vb-n.
Dárdai Pál gratulált a fiának, Dárdai Bencének
A magyar szövetség várhatóan mintegy 1400 darab belépőt kap majd a találkozóra.
19:10
Nemzeti Sport
Sport
Pénteken kezdik árulni a jegyeket a magyar labdarúgó-válogatott litvániai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésére.
20:30
Nemzeti Sport
Sport
A lassan a vége felé közeledő országúti kerékpáros idény legdurvább pletykáját indította el egy nem igazán a korrektségéről ismert holland kerékpáros szaklap, a Wielerflits. A portál vasárnap esti cikke szerint a Valter Attilát is…
19:10
Nemzeti Sport
Sport
Sűrű hét elé néznek légiósaink, több játékosnak a hét végi bajnokija előtt a hét közben is lesz liga- vagy kupameccse. Így lesz az angol élvonalban játszó két magyar klubjával is, a Liverpool és a Bournemouth a hét közi Ligakupa-meccse…
Az angol válogatott kapus kispadra szorult, de úgy tűnt, őszintén örül vetélytársa sikerének.
Amire senki nem számított, hét forduló után a nyáron feljutó két csapat vezeti az első osztályú tabellát. Pillantsunk a kulisszák mögé!
18:51
Nemzeti Sport
Sport
Nem bővül női tornacsapatunk: Kovács Zsófia kiesése után nem hívott be új versenyzőt a gárdába Draskóczy Imre szövetségi kapitány.
19:30
Nemzeti Sport
Sport
Mint arról már beszámoltunk, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) félbeszakították az Ajax–Feyenoord rangadót, mert a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket dobtak a pályára. A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB)…
Jobbátlövő és balszélső érkezik három-három évre.
21:10
Nemzeti Sport
Sport
A futsal NB I 6. fordulójában a Haladás továbbra is veretlenül vezeti a tabellát, miután 5–0-ra nyert a Kecskemét ellen. A DEAC ugyan hazai pályán fordított kétgólos hátrányból az Aramis ellen, az utolsó előtti percben egy öngóllal…
A négyszeres F1-világbajnok pilóta 2022 végén akasztotta szögre a bukósisakját.
18:51
Nemzeti Sport
Sport
A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának és rájátszásának menetrendje, eredményei, állása
Dione Housheer és Bo van Wetering jövő nyártól Győrben folytatja pályafutását.
The post Dániából szerződtetett világbajnok holland kéziseket az ETO first appeared on 24.hu.
A Feyenoord már három góllal vezetett, amikor az Ajax szurkolóinál elszakadt a cérna.
Tovább terjeszkedne az amerikaifutball-liga.
17:40
Magyar Nemzet
Sport
Ulrik Kirkely korábbi tanítványa, Dione Housheer és Bo van Wetering jövő nyáron csatlakozik az ötszörös BL-győztes női kézilabdaklubhoz.
A 72 kilogrammos Fritsch Róbert és a 87 kilós Losonczi Dávid is ezüstérmet nyert a belgrádi birkózó világbajnokságon a kötöttfogásúaknál, utóbbi ötkarikás kvótát is szerzett. Módos Péter szövetségi kapitány az Inforádiónak azt mondta,…
17:40
Nemzeti Sport
Sport
A címvédő Ferencváros és a bajnok Eger már a negyeddöntőben összekerült a női vízilabda Magyar Kupában.
17:20
Nemzeti Sport
Sport
Átalakult kerettel és új szakmai stábbal vág neki a 2023/24-es idénynek a DEAC jégkorongcsapata, amelybe 12 új játékos érkezett.
17:20
Magyar Nemzet
Sport
A mexikói pilóta a vasárnapi Japán Nagydíjon nyújtott teljesítményére nem lehet büszke.
Az óvás fogalma nem létezik a sportágban, de a vezetés súlyos bírói döntés miatt felülvizsgálatot kért.
The post Sportdiplomáciai nyomással segítene a vb-2. Losonczi Dávidon a Magyar Birkózó Szövetség first appeared on 24.hu.
A bajnokcsapat 22 nap alatt 7 meccset játszik, eddig kiváló a mérleg.
Világbajnokkal készül arra, hogy a felkelő nap országából eljusson a magyar válogatottba.
17:20
Nemzeti Sport
Sport
Max Verstappen nyerte meg a Formula-1-es Japán Nagydíjat, amelynek végén a Red Bull biztossá tette 2023-as konstruktőri világbajnoki címét. A rövid, szingapúri kisiklás után Verstappen ismét nem talált legyőzőre, Sergio Pérez azonban…
A magyar birkózó két vállra fektette ellenfelét, csak a pontozóbíró, és a szőnyegelnök nem akarta észrevenni a nyilvánvalót.
17:01
Nemzeti Sport
Sport
Megnyerte a péntektől vasárnapig tartó négycsapatos tornát, így a Challenge-kupában szerepelhet Szakmáry Gréta női röplabdacsapata, a Novara.
17:20
Nemzeti Sport
Sport
Megnyerte a péntektől vasárnapig tartó négycsapatos tornát, így a Challenge-kupában szerepelhet Szakmáry Gréta női röplabdacsapata, a Novara.
Losonczi Dávid hiába fektette két vállra török ellenfelét a vb-döntőben, végül Cengiz állt a dobogó tetejére és neki szólt a himnusz. A magyar csapat képviselője szerint fatálisat hibázott lengyel szőnyegelnök, ami után a nemzetközi…